Az „eredeti, áttelepített és hitelesen újra felépített” épület volt a szabadtéri múzeumok alapja. Jelenti ez a történetiség, az anyag- és szerkezethűség hitelességét. Akkor is, ha különböző okok miatt nem áttelepített, hanem rekonstrukcióban, másolatban felépített épületekről van szó. A néprajzi és építészeti kutatások kiterjednek az anyag, a szerkezet, a méret, a forma és a mikrokörnyezet hitelességének dokumentálására. Ezért, mint egy régészeti kutatás során, lefejtjük az épületekről a különböző korokban megvalósult változásokat, toldásokat, hozzáépítéseket. Fal- és padlókutatást végzünk, hogy a különböző idősíkok festéseit, tüzelőberendezéseit feltárjuk. Ezek a korábbi formák beszédes bizonyítékai az épület történetének, ugyanúgy, mint egy-egy tárgyi emlék, az építőáldozattól a befalazott vakablakon át a levéltári dokumentumokig vagy a tulajdonosokkal készített interjúkig.

Az épület bontásakor alapos felmérések, konszignációk, fotók, rajzok és interjúk (hangban és képben) készülnek, amelyek alapján majd megszületnek az újra- vagy felépítéshez szükséges néprajzi és építészeti tervek. A hiteles és karakteres építmények adják a szabadtéri múzeumok keretét, hiteles kulisszáit.

                Kút felmérése egy argentínai magyar tanyán. A tanya 1917-ben épült.

2014-ben mérte fel a Skanzen. Fotó: Sári Zsolt

A múzeumi tárgyak autentikussága, eredetisége sokféleképpen értelmezhető. Hogyan és mitől válik autentikussá a múzeumi gyűjteménybe kerülő tárgy? A múzeumi gyűjtemények, a bennük őrzött tárgyak a múlt és a jelen értelmező-magyarázó és esztétikai funkciót és tartalmat hordozó elemei, különböző kultúrák és hagyományok töredékei, amelyeket bizonyos szempontok figyelembe vételével valódinak tartunk. Az autentikusság, a hitelesség azonban változó és kontextus függő.  A hiteles múzeumi tárgyak segítenek hidat képezni a múlt és jelen között. Múzeumi környezetben a tárgyakban rejlő információk, jelentések feltárása csak tudományos kutatások által lehetséges, amihez szükségszerűen párosul a múzeumi reprezentáció is. Ez a tudás, ezek az információk teszik hiteles forrássá a múzeumi tárgyat, ezek a jelentéstartalmak a múzeum által lesznek megismerhetőek. Persze ezek már nem feltétlenül az eredeti jelentések, legtöbbször muzeologizált változatai az egésznek, a tárgyhoz kapcsolódó személyek, események, szimbólumok, történetek töredékei, az eredeti kontextusból kiszakított és a múzeum által létrehozott új kontextusok, szövetek részei.

A második tárgy:

Weinstock Ernő cipője

Gyűjtő: Sári Zsolt

A gyűjtés helye: Budapest

Weinstock Ernő fényképész 1893 augusztus 28-án született Nagyváradon. Édesapja jó nevű ékszerész, órás és fotókereskedő volt Váradon.

Az 1920-as évek végén döntötte el, hogy képeslap fotós lesz. Több száz települést járt végig, készítette el a csaknem tízezer üvegnegatívot, amelyekből kiválasztott a legjobb felvételeket, amelyekből aztán képeslapok lettek. Felbecsülhetetlen hagyatéka csaknem tízezer üvegnegatív, több százezer postatiszta képeslap, a műhelyének felszerelése és számtalan fotó, amely a 20. század első felének „naplószerű” lenyomata.

Polgári életvitele köszön vissza a fotókról. Hiú, önmagára, öltözködésére sokat adó férfi volt.

A cipő jellegzetes betétes, magas szárú gombos cipő, 1910-20 körüli modell. Később is készítették ezt a típust, mivel a férfidivat nagyon lassan változott, és általában a középosztálybeliek tovább éltették. A cipőt Gabányi Béla budapesti cipőkészítő mester készítette. A cipőt rendszeresen hordta Weinstock Ernő, hiszen nagyon sok fotón látható benne, az itt láthatón éppen kislányával, Ágotával.