Azt mondják, hogy a kiállítás rendezés első lépése a nagy gondolat megszületése, azaz egy mondat, amiből aztán sok ember közös munkájával (jah: projekt módszerrel) megszülethet a kiállítás. Nekünk is megvolt az a bizonyos első mondat (még a Skanzen Vasút tervezésénél került a figyelmünkbe, majd a kiállítással kapcsolatos első ötletelésnél is emlékeztünk rá), amit még a 19. század végén, az akkori közlekedésért felelős miniszter, Baross Gábor mondott: „Azt akarom, hogy a brassói ténsasszony Budapestre jöjjön kalapot venni”. Ez a mondat jelentette azt a víziót, azt az elképzelést, hogy a vasút igazi tömegközlekedési eszköz legyen, hogy sokan, egyre többen használják majd. Miklós Imre 1938-ban írt (A magyar vasutasság oknyomozó történelme) könyvében olvashatjuk a mondatot, amit Baross Gábor a zóna tarifarendszer bevezetésének parlamenti vitája előtt mondott: „Meg akarom mozgatni ezt a lusta magyart! Azt akarom, hogy a brassói ténsasszony Budapestre jöjjön kalapot venni!”
Az 1889-ben megalkotott zónatarifa rendszernek két alapja volt. Az egyik az, hogy az ország vasúti hálózatában meghatározott övezetekre osztotta az állomásokat: a legkisebb 5 km, a legnagyobb 225 km, a másik az, hogy a Budapesten való átutazással a távolságszámítás újrakezdődött, vagyis a fővárosra centralizált. A szomszédos zóna állomásai között lényegesen leszállították a díjtételeket, míg 225 kilométer felett egy végtelen zónát hoztak létre, ahol nem emelkedett a viteldíj. Ez megnövelte az utazási kedvet. A bevezetését követő 11 hónap alatt 7 millióval nőtt az utazók száma. A munkaerőpiac megélénkült, nőtt a mobilitás. Fellendült az üzleti élet, mert a kereskedők, házalók is többet tudtak utazni (jóval későbbi ugyan a kép, de a Sose halunk meg című filmben Gyuszi bácsi is vonaton viszi a vállfákat).
És ma? Mindig azon töröm a fejem, hogy miért nem fejlődik nálunk a vasút, miért utazunk egyre kevesebbet vonattal (piszkos? lassú? idétlen menetrend?) Pedig a vasút jó, Európa nyugati felében igazi reneszánsza van, legyen szó a mindennapi munkába járásról, vagy kirándulásról. Ami az egyéni közlekedésnek a bicikli, az a tömegközlekedésnek a vonat (és a vonatra a biciklidet is simán viheted) J Szóval az ember szerelmes tud lenni a vonatba, a vasútba. Hihetetlen volt, amikor Párizsból Marseille-be a TGV átsuhant fél Franciaországon, vagy éppen San Marco de Cavotiból zötykölődtem Nápolyba. Igen, a zötykölődés itthon is megvan, lásd a Balaton parti utazást –és ha viszed a biciklit, akkor az egész tavat körbe lehet tekerni!-, a suhanás (hogy max másfél óra alatt a nyugatiból Debrecenbe jussunk) még hiányzik egy kicsit!