HTML

Friss topikok

Szigeten a múzeum

2011.08.14. 13:31 :: skanzenkurátor

 A Sziget Fesztivál Európa legjelentősebb kulturális fesztiválja, éppen ezért gondolom azt, hogy a múzeumnak jelen kell lennie, ott a helyünk! Emlékeim szerint, 2000-ben amikor még a szolnoki múzeumban dolgoztam, egy kiállítás megnyitón ismertettem össze a Skanzen főigazgató helyettesét és a Sziget akkori programigazgatóját, aminek eredménye az lett, hogy elsőként a múzeumok közül a Skanzen jelent meg a Sziget Fesztiválom, majd 2001-től a Skanzen munkatársaként ,ár szervezhettem a szigetes megjelenésünket. Eleinte egyedüli múzeumként, majd a múzeumi negyedben, és három éve a Hungaricum falu meghatározó részeként vagyunk jelen e kulturális forgatagban. A Hungaricum Faluban, mindig tematikus környezetben jelenünk meg, volt már lakodalom, aratás, idén pedig a szüret a központi téma.  Az idei programjaink tehát a Hungaricum falu szüreti témájához és a „A vasút fénykora – a vidék modernizációja” című kiállításunkhoz kapcsolódnak. Az idei témáinkat összeköti a fröccs, amely a vasút segítségével terjedt el.


Restit és forgalmi irodát rendeztünk be a sátrainkban, ahol átértelmezzük Tapicska forgalmista állomását, ahol az egyik éjjel unalmában telepecsételi Zdenka, a távírász lány meztelen ülepét. "Erkölcsi fertő, átkozott erotikus évszázad, amelyben találkozik a vasút és a bor.

Kiállításunkban, a mádi borozónkban (Felföldi mezőváros tájegység) is látható „Kis magyar kocsmatörténet” tárlatunk vándorló változata látható boroshordókkal, bortölcsérekkel (léhókkal), puttonyokkal, és egy nagyon érdekes mozgó (kerekes) préssel.

A kocsma a jelennek való, a jelenért működő. A kocsma közönsége sohasem menthetetlen alkoholistákból áll, hanem olyan emberekből, akik egyszerűen jól érzik magukat. Méghozzá a jelenvaló meghatározott keretei és rekvizitumai között. Az italfogyasztásnak számtalan módja lehet, a kocsma évszázadok óta a társas együttlétek színhelye.

A kiállítások mellett a szigetlakók sok mindent kipróbálhatnak, hiszen készíthetnek maguknak bajuszt kendekócból, vattából, papírból, vagy gyapjúból. Testfestő műhelyünkben matyó és kalocsai mintákat festünk a szigetlakókra. Pólófestő műhelyünkben különböző népi motívumokat festhetnek pólókra, nadrágokra vagy szoknyákra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hatalmas játékudvarunkban ki lehet próbálni a Skanzen óriás bútorait, hatalmas játékait, az óriás csúzlit, a gólyalábakat, ember nagyságú malmot, sakkot, a kuglipályánkat vagy éppen az erre az alkalomra készített mobil krokett pályánkat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://skanzenkurator.blog.hu/api/trackback/id/tr93152462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sledger · http://krikett.blog.hu/ 2011.08.17. 18:38:27

Krikett vagy krokett? Egy krikett pálya 130x150m-es ellipszis, és nem árt a játékhoz wicket sem :)

skanzenkurátor 2011.08.18. 10:29:13

Kedves Sledger,
természetesen krokett. Javítottam és köszönöm!
süti beállítások módosítása