Új időszaki kiállítás nyílik hamarosan, amely az elmúlt öt évben a múzeumba került épületeket és tárgyakat mutatja be. Mégsem csak egy „szokványos” új szerzeményi kiállítás. Önreflexív, kutatói és közösségi kiállítás. Hiszen a múzeum csaknem minden muzeológusa, illetve muzeológiai munkát is végző kollégája fogott össze, hogy bemutassuk az elmúlt évek során gyűjtött tárgyakat, a mögöttük lévő történeteket, a hozzánk kapcsolódó módszereket.

2017-ben lesz ötven éves a Szabadtéri Néprajzi Múzeum. A jubileumra már lázasan készülünk. Ennek a munkának része a gyűjteményeink feltárása, az elmúlt időszakban végzett munka számadása. Szeretnénk megmutatni, hogyan formálódik a Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyűjteménye, hogyan kutatjuk fel, hogyan szerezzük meg, hogyan őrizzük meg azokat a tárgyakat, amelyek kiállításokban kerülnek a látogatók elé.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum új néprajzi, antropológiai kontextusban, a kortárs –nemzetközi- szabadtéri muzeológia módszertanát követve gyűjti tárgyait. Ennek alapjai a tárgyak mögött lévő személyes, vagy közösségi történetek és az a muzeológiai megközelítés, amely szerint a közgyűjteményeknek a feladata a gyűjtés, megőrzés, bemutatás mellett a tanítás, a meghökkentés, reagálás különböző gazdasági és társadalmi problémákra. A szabadtéri muzeológiában megjelent a tematikai, térbeli és időbeli bővítés szükségessége. Nálunk ez a parasztságon kívüli társadalmi csoportok bemutatását; az időkeretek tágítását, a térbeli szélesítés pedig a határontúli területek és a diaszpóra kutatását jelenti.

Túllépve a néprajz történeti felfogásától, mikor döntően a mezőgazdasággal foglalkozó elődeink életmódjának eszközeit gyűjtjük, elmozdulva attól, hogy csak a parasztsággal kell foglalkozni a néprajztudománynak, egy olyan felfogásmódban dolgozunk, amikor célunk a különféle életstratégiák kiállításokba öntése. A párhuzamos különidejűségek (Hermann Bausinger), az ellentétes értékrendek, a vallási, etnikai sokszínűség, a kisebbség-többség, a tolerancia, az egyéniségek és az örökségmentés bemutatása. Hiszen mindegyik mögött ott rejtőzik a Szabadtéri Néprajzi Múzeum lényege: a szellemi, a tárgyi és az épített örökség komplexitásának szemléltetése.

Kiállításunkban az erdélyi, a magyar diaszpóra és a 20. századi életmódváltozásokhoz kapcsolódó kutatásaink jelennek meg azokkal a gyűjteményezési módszerekkel és történetekkel, amelyek munkánkat jellemzik.

Az első tárgy:

Ostor; 2014.123.32

Gyűjtő: Kajári Gabriella - Vass Erika

A gyűjtés helye: Lábnyik, Moldva, Románia

Vásárlás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával

A gyűjtés ideje: 2014

Fotó: Vass Erika

Az esetlegesen rendelkezésre álló anyagokból, PET palackos kupakokból és kábelvezetékekből bricolage, azaz barkácsolás révén készült színpompás ostor használója és készítője egy traktoristaként dolgozó férfi volt, aki az egyik legkeletibb fekvésű moldvai csángó faluban, Lábnyikon él, így jelenleg ez az egyik legmesszebbről származó tárgy, mely a leendő Erdély tájegységhez kapcsolódik. Az ostor kiemelt funkcionális és eszmei értékére utal, hogy a tulajdonosa elég nehezen vált meg tőle, azzal az indokkal, hogy este nem fogja tudni mivel hazahajtani a tehenet. Az emelkedő licitajánlatok láttán végül a férfi felesége előhozott az istállóból egy másik ostort, és meggyőzte férjét, hogy megváljon az egyedi kivitelű ostortól.