A magyarországi médiumokban is megjelent pár hónappal ezelőtt, hogy leváltották a párizsi Picasso Múzeum igazgatóját, mivel nagyon elhúzódott a múzeum felújítása. Azóta sokat változott a kép, már amennyiben azt tekintjük mérföldkőnek, hogy több éves zárvatartás után október végén, Pablo Picasso születésnapján, október 25-én újra megnyitotta kapuit a múzeum, és az új állandó kiállítás, melynek kurátora a leváltott igazgató Anne Baldassari volt, aki úgy fogalmazott, hogy a kiállításban azt akarja bemutatni, hogy Picasso munkássága sallang nélküli, és a kiállítás nem lesz a fantázia helye.
A felújítás öt évig, a tervezettnél hosszabb ideig tartott, míg az eredeti, 13 millió euróra tervezett költségvetése több millió euróval nőtt meg, összesen 55 millió euróba került, míg egyes sajtóhírek 43, illetve 66 millió euróról szóltak. A költségek jelentős részét a 2008 óta a világ számos pontjára utaztatott gyűjtemény 21 külföldi kiállításának bevételéből fedezték.
Az épület
A múzeum épülete egy 17. században épült villa, a „Hotel Salé”, amely Jean Boullier tervei alapján épült Pierre Aubert számára Párizs Marais kerületében. 1985-ben itt nyílt meg a párizsi Picasso Múzeum, amelynek legutóbbi felújítása 2011-ben kezdődött Jean-Francois Bodin építészeti tervei alapján.
A korábbi 1600 négyzetméteres kiállítótér 3800 négyzetméterre növekedett, kiegészült modern kiszolgáló egységekkel. A felújítás során törekedtek az eredeti szerkezet megőrzésére és bemutatására, valamint új és izgalmas, de nem erőteljes beavatkozások által megvalósuló kiállító- és kényelmi terek létrehozására. A múzeumi belsőt a fehér szín uralja, hatalmas fehér falsíkok adják a tér monumentális, de letisztult képét. Sajnos a hatalmas érdeklődés miatt –kedd délelőtt nyitás előtt egy órával már sorban álltak az emberek, a múzeum átadása után hetekkel is- gyorsan koszolódik is a fehér fal, szinte megmagyarázhatatlan helyeken is lábnyomokat lehet látni. Az épület szerkezetében jól elkülönülnek a kiállítótér, a látogatói kényelmet szolgáló terek, a munka és biztonsági területek. Az épület különböző szintjei alumínium lépcsőkkel –fémszínű, csigavonalú kialakítással-, rámpákkal és természetesen liftekkel vannak összekötve. Az épület felújításakor a műemléki szempontok mellett a mai modern, minimalista belsőépítészet kapott teret, ez jelenik meg a térkötésekben, a mellvédszerű falak kialakításában. Az épület eredeti textúrája jelenik meg a lépcsőházban, a harmadik emeleten, ahol az eredeti tetőszerkezet adja meg a tér meghatározó elemét, illetve a pincében, ahol az eredeti oszlopok és boltívek tagolják a kiállítóteret, amelyekben jól harmonizál a hatalmas fehérre festett falfelületekkel a fa és a kő.
A kiállítás
A kiállítás könnyen követhető és befogadható, nem terhelik a látogatót. Szinte minimális információkat adnak a kiállítás kurátorai, hiszen összefoglaló szövegek nem kerültek a kiállításba. A falakon „mindössze” a képfeliratok találhatóak. Ezáltal maga a kiállítás is elég provokatív, úgy, ahogy Picasso egész munkássága. A képek, szobrok, kerámiák és kollázsok teremről teremre sokkoló hatással bírnak, és egy izgalmas kerek, és összetett, zseniális művészi világnak a lenyomatai.
A látogatók a bejáratnál ingyen kapják kézhez a múzeum és a kiállítás ismertetőjét francia, angol és spanyol nyelven. Természetesen audio guide is segíti a látogatót, leginkább persze azokat, akik élnek ezzel a lehetőséggel.
A látogatói útvonalat könnyen nyomon követhetjük, hiszen a kiállítótermek bejáratánál jól látható számkóddal jelzik a következő egységet, így viszonylag egyszerűen követhetjük a rendezők által elképzelt útvonalat, még akkor is, ha szinte a legkisebb, és elrejtett épületrészekben (falfülkék, oldalhelységek) is helyeztek el műtárgyakat.
A kiállítás részben kronologikus, részben tematikus felosztásban készült a múzeum földszintjén, első és második emeletén, illetve a pincében. Az egyes tematikákban keverednek a képek, szobrok és fotók, mégis három jól elkülönített egység jelenik meg. A mester különböző korszakait felvonultató főtárlat mellett az épület felső szintjén Picasso és kedvenc művészei vannak szembesítve egymással, Picasso saját gyűjteményéből többek között Cézanne, Matisse, Modigliani, Gauguin, Miro és Degas képei jelennek meg párba állítva Picasso munkáival, amelyekre hatással voltak az elődök és a kortársak. Igazi párbeszéd ez olyan témákat bemutatva, mint a tájkép, portré, csendélet vagy az akt. A pincében pedig egyfajta „önreflexió” jelenik meg, hiszen Picasso műtermein, módszerén keresztül érthetjük meg művészetét számtalan fotó és persze a mester alkotásain keresztül. Itt magyar vonatkozása is van a kiállításnak, hiszen több Brassai (Halász Gyula) fotográfia került a kiállításba, bemutatva a mestert, alkotásait és a műtermeit egyaránt.
Az életművet kronologikusan és tematikusan bemutató alapkiállítás az 1895 és 1972 közötti életvonalat és életművet mutatja be az alábbi tematikai felosztásban:
Genezis (1895-1900)
Monokróm (1901-1906)
Primitivizmus (1906-1909)
Kubizmus (1910-1915)
Polimorfizmus (1915-1924)
Metamorfózis (1924-1936)
Háborús képek (1936-1946)
a Pop art évei (1946-1960)
Mesterek után (1960-1973)
"Bármilyen művészi nyelvet használt, klasszikusat, naturalistát vagy figuratívat, Picasso mindig a legmesszebb ment" -fogalmazta meg tömören Anne Baldassari Picasso művészetének eszenciáját. Láthatóakká válnak a Picassót befolyásoló körülmények, események, az idegen kultúrák, legyenek azok afrikai vagy ázsiai szobrok, vallási vagy totem képek -amelyek egy része a kiállításban is megtalálhatók-, így lesz Picasso még emberibb, tanulságos, és mindig megújuló alkotó.
A kiállításban jelenleg több mint 500 alkotás látható, a világ legjelentősebb Picasso gyűjteményének anyagából. A család két nagy adományából összeálló gyűjtemény mutatja meg igazán Picassot, hiszen ezektől az alkotásoktól soha nem tudott megválni, és életének minden korszakát reprezentálják. A kiállításhoz egy nagyvonalú, gyönyörű kivitelezésű katalógus is megjelent.
Gitár, Párizs, 1912
Keresztrefeszítés, Párizs, 1930
Szalmakalap kék levelekkel, Juan-les-Pins, 1936
Mészárlás Koreában, Vallauris, 1951
A matador, Mougins, 1970
A csók, Mougins, 1969
Strandon futó két nő, Dinard, 1922
Fotók: Sári Zsolt
