Típusbútor. A falusi lakáskultúra 1945-1980 címmel rendeztünk kiállítást tavaly novemberben. A kiállítás jelenleg Nagykőrösön, az Arany János Múzeumban látogatható. Szeptemberben a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban, majd a jövő év elején Csíkszeredában lesz látható. Kiállításunk a típusbútorok megjelenését és elterjedését mutatja be. Újfajta lakáskultúra jelenik meg a falusi otthonokban, az új életmód modellek tükröződnek a lakásbelsőkben is. A bútorok mellett a kiállításban megjelennek a bútorokat készítő gyárak és tervezők, a bútorokat reklámozó lapok és a televízió, és természetesen a bútorokat használó emberek. A 20. századi vidéki magyar társadalom átalakulása egy bútortípus történetén keresztül elevenedik meg.

 A 20. századi magyar, rurális lakáskultúra egyik legjelentősebb átalakulása a típusbútorok megjelenésével zajlott le. A típusbútor olyan bútor, amely összerakható bútorelemekből, tipizált szerkezeti elemekből áll, amelyeket utólag ki lehet egészíteni, hiszen az újonnan vásárolt darabok sem árban, sem minőségben, sem színben és formában nem térnek el a korábban vásároltaktól.

A II. világháború után a bútoripar átalakulása a lehetőséget adott a tömeggyártás megvalósítására. A típusbútorok megjelenésének és elterjedésének hátterében két folyamat alakulását kell vizsgálnunk. Az egyik a bútortervezés és gyártás központosítása, és üzemtörténete, a másik a magyar társadalom fogyasztói magatartásának alakulása. Ki kell emelni, hogy nem sikerült összekapcsolni a típusterves építkezés volumenét a bútorgyártás kapacitásával, és nem jött létre a háború után a típusbútor gyártás, annak ellenére sem, hogy megvoltak a kezdeti próbálkozások. Ezen próbálkozásoknak az egyik legfontosabb megjelenése az 1948. évi Típusbútor kiállítás volt a Budapesti Nemzetközi Vásáron (Típusbútor – Szép lakás), ahol tizennyolc szobaberendezést mutattak be. 

 Kaesz Gyula típusbútor-terve (Forrás: MTA-BTK Művészettörténeti Kutatóintézet)

Kaesz Gyula az „Új típusbútorok tervezési irányelvei” írásában összefoglalja, az építészek és bútortervezők első kísérleteit a tipizálásra. Ennek az eredménye volt az 1948-as kiállítás és ankét. A folytatás azonban elmaradt. A tipizálás erőteljesen megmutatkozott az építészetben, viszont évekig nem mutatott változást a bútortervezésben. Ez is hozzájárult, hogy még az ötvenes években is általánosnak tekinthető a régi bútorok tovább élése nemcsak a régi házakban, lakásokban, de az újonnan felépülő nagyszámú városi, és jóval kisebb számú falusi otthonokban is.

A falusi lakások belső rendjében az első jelentős átalakulás az 1960-as évek második felében következik be. Az ekkor házasságot kötők lakásaiban megjelennek az első gyáripari bútorok, az első típusbútorok. Az új szoba berendezésében a kihúzható kétszemélyes kanapé mellett két szekrény, egy fényezett asztal és négy kárpitozott szék játszott szerepet. Az egyik legismertebb modell a Kanizsa Bútorgyár Béke garnitúrája volt, amely még magán viselte a háború előtti polgári, „kommerszebb” bútorainak vonalvezetését.

Béke garnitúra (Forrás: Kanizsa Bútorgyár katalógusa, 1960-as évek)

A hetvenes években az általános életcél a lakás megteremtése és berendezése lett. A házasságkötéskor az egyik leggyakoribb ajándék a teljes szobaberendezést biztosító, bútorcsaládok lettek. Fontossá vált a referenciacsoport utánzása, ennek következtében – és az elérhető bútorok miatt- szinte egyen lakásbelsők alakultak ki. A hetvenes évek közepétől általánosan elterjed a szekrénysoros berendezés, amelyben két fotel, két szék, egy dohányzóasztal, egy kétszemélyes, fekvőhellyé alakítható kanapé, és a 4-5 tagra osztott szekrénysor található meg. Az újabb modernizációs hullám a hetvenes években meghonosította a franciaágyat, elfogadottá tette a külön étkezőtér kialakítását, és a lakások növekvő szobaszámának megfelelően átalakította a lakótér-használatiszokásokat.

A Kanizsa IV. garnitúra (Forrás: Kanizsa Bútorgyár katalógusa, 1960-as évek)